Mr. Proper

Tegnap olyannyira magas volt Kinga láza, nem vacakoltunk, kihívtuk az ügyeletet. Először azt hittem, a sofőr az orvos, de aztán láttam, hogy fordított a leosztás. A doki úgy nézett ki, mint az Ajax reklámfigurája, azzal a különbséggel, hogy még véletlenül sem mosolygott. Szerinte a gyerek nem együttműködő. Aha, lenne ötletem, hogy kit küldjek hozzá, hogy megtanulja, mit is jelent ez a fogalom a valóságban. Kinga, mint egy kezesbárány tűrte, hogy nyomkodta, kérdezgette. Az már más kérdés, hogy szerintem az alap, hogy a paciens legyen 0 vagy 120 éves, illik mondani, hogy mit fog vele csinálni az orvos, sőt az sem árt, hogy miért. Sőt, mondjuk olyan nyelven feltenni a kérdést, amin a másik tud válaszolni. Sajnos már nem emlékszem hogyan kérdezte meg Kingától, hogy hányt-e, de nekem sem nagyon volt érthető, mit is akar. Az meg már meg sem lepett, hogy csak úgy elhúzta Kinga bugyiját, amire a gyerek önkéntelenül begubózott, hiszen, nem mondta a doktorúr, hogy mit akar, és miért, mert az olyan sok idő lett volna megjegyezni, hogy pocakja legalját is meg szeretné nyomni, és hallgatni a hallgatóval. A kísérő sokkal emberibb volt, egy nagy mackó, aki mosolygott, és próbálta lefordítani a dokit, de rá maradt a papírmunka.

Mr. Proper miután végignyomkodta a gyerek hasát, és Kinga nem tudodtt adekvát választ adni arra, hogy mi hol fáj pontosan, azaz a nem egyértelmű kérdésre nem válaszolt inkább sehogyan sem, beutalt minket a kórházba vakbélgyulladás gyanújával.

Izomkolosszust felülbírálva megkockáztattuk, hogy nem megyünk sehova, csak, ha nagy baj van, hiszen még a torkát sem nézte a betegnek, annak ellenére, hogy látta a szombati orvos diagnózisát, hogy bronchitis.

Ma reggel kijött a doktornőnk, aki a szombati orvos diagnózisát és gyógyszeradagolását is jóváhagyta, a többit nem kommentálta. Hűteni, hűteni, csillapítani, adta ki az ukázt. És péntekig meggyógyulni, mire újra találkozunk.