Kézművek 3.
Kató olyan, mint egy feneketlen kút. Öntjük bele a "tudást", ami szépen elsüllyed, és nem jön elő. A kortársaihoz képest is lassabb, szinte semmit sem beszél, vigyorogva pisil a szoba közepére, fényévekre a szobatisztaság, nem nagyon illeszt be formákat sehová, azaz sajátos logika alapján épít, kreál.
Viszont abszolút jó megfigyelő, apró részleteket megfigyel, és csinálja.
Ma reggel nyígott egy zsírkrétával a kezében, miközben mi éppen rohantunk. Leültettem, kapott egy papírt, és mondtam, hogy csacsi majd modeltt ül. Két perc múlva hívott, és ezt mutatta:
Ott a két szem, száj, és a fülek. Ledöbbentem, és egy kicsit megnyugodtam, hogy van annak a kútnak feneke.
- Add new comment
- 78 reads
Jobbat hányok
Tegnap ez a kis megjegyzés is értelmet nyert. Eddig azt hittem ez a szösszenet inkább esztétikai minősítést jelent, de rá kellett jöjjek, sokkal több van benne, mint gondoltam. Olyan ocsmány, förtelmes íze van a számnak, hogy üdítően hatott, mikor végre sikerült hánynom. A kár csak az volt, hogy öt perc múlva visszatért az alapíz, így lőttek az üdítő változásnak.
Talán érthető, hogy miért nem üldögélek mostanában a gép alőtt. Lakás, mint egy drogtanya, este hétkor eldőlök, mint egy darab fa. :-( Nem vagyok csúcsformában.
- Add new comment
- 326 reads
Családbővítés
A számszerű növekedés avagy tagfelvétel szeptemberre várható.
- 3 comments
- 379 reads
