Napi generál

Sep
18

ReForm(a)

Adott településen kb. 30.000-en laknak. Erre napi 70 vérvétel kvóta van (ami spéciel nem elég, de ez senkit sem érdekel), nyári szabadságolások idején ugye kevesebb. 2 laboráns hölgy dolgozik, az egyik vámpír a másik csak ír. Nem győzik. Reggel hatra már megtelik a labor, 1/4 hétkor kijön az egyik laboráns, és sorszámot oszt, nos itt mindennapos a csel+gáncs, hajtépés, becsúszó szerelés, és természetesen a markáns akaratú emberek fütyülnek arra, hogy lényegében ők értek oda utoljára. A szerencsés 70 sorszámmal rendelkező egyén pedig megcélozza a labort, mint malacok a vályút, és abszolút random módon, sorszámot jelzésként sem figyelve tülekednek a vérszíváshoz. Tanulság 1: megreformált egészségügy annyit tesz, hogy függetlenül az igényektől megfelezték a reális ellátandó számot. Következésképp az ember vagy megy egy másik napon hajnalban, és vesz pár capoeira leckét meg szuper védőszerkót, vagy megpróbál valamely más város laborába bejutni, ahol természetesen többet fizet, hiszen gyüttment, és elég kicsiny az esélye, hogy ellátják, hiszen más városban is "feles" kvóta van. Tanulság 2: már megszokhattam volna, hogy a buszra várva feldöntenek, csak, hogy le tudjanak ülni egy megállóra, de egy ilyen komédiára még nem vagyok felkészülve. Vajon mikor lesz meg a magyar társadalomban az a mentalitás, ami pl. Angliában megvan, hogy a buszra várva érkezési sorrendben a szó szoros értelmében sorban állnak? És nem az erő, hangerő vagy éppen testszagmérték győz? Gyanítom soha, de azért lehetne próbálkozni.

istockphoto_1729023_vampire.jpg

Sep
18

Ikeja :-(

Eddig következetesen dícsértem, ha valahol jó ötletet láttam, jó volt bemenni, pozitív tapasztalattal jöttem ki, és másnak is ajánlottam. Az IKEA is ezek közé a helyek közé tartozott, mert ugyan mindig megállapítottam, hogy nem az én stílusom, és a konyhai eszközökön kívül nem is nagyon vettünk mást, de sokszor mentünk csak úgy, vagy találkoztunk ott más kismamikkal, a majdnem egyetlen gyerekbarát helyen Pesten. Nos most pont ezt a fícsört lőtte ki az IKEA, megszüntette a gyereksarkot, és a helyén ízléstelen narancsszínű nyugdíjaspiacracsattogóstolikocsikat árul. Van ugyan ingyenes gyerekmegörző, de épp a legnehezebb korban lévő 0-3 éves korosztályt nem vállalják. :-( Sokan jártak az IKEAba pusztán a gyerek kuckó miatt, aztán persze nem hagyták ott azt az édi kaspót, vagy fityfirittet, de a vezetőség mégsem a gyerek grund megőrzésében látta a jövőt, hanem a jól hangzó Family Card bevezetésében, ami szerény véleményem szerint gyengus kárpótlás a kisgyerekes családoknak. Örültünk, amikor felfedeztük, hogy van egy olyan hely, ahol tényleg koncentrálnak a kisgyerekes családokra, hogy a bútornézegetés ne váljon őrült foglalatossággá, ahol az étteremben külön ingyenes bébikaja van a lurkóknak, meg számtalan etetőszék, baba-mama szoba, de valahogy ezzel a váltással mégis ötször meggondolom, hogy bemenjek-e nézelődni, és sajnos most így akkor 0-hoz konvergál a gyerektanyák száma Budapesten. Ahelyett, hogy a jó példa csak úgy ragadna a többi boltra, itt is átvariálták a koncepciót. Szomorú vagyok. :-(
ikea-gyerek.jpg  ikea.jpg
Sep
10

Igen

"Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét." MK 10,9 "A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek." 1Kor 7,11-15

Ámen

Budapest, 2004. szeptember 11.

mutermi.jpg

hatarozottan.jpg holtomiglan-holtodiglan.jpg

mindenek-utan.jpg felesemtrefa.jpg

jovo.jpg

belevagtunk.jpg tanc.jpg

Syndicate content